2012. január 21., szombat

HELLO WOOD 2012


hát akkor itt az első előzetes! várjuk az észrevételeket és javaslatokat...folyt köv...


Hello Wood 2012
tervezett forgatókönyv





A fesztivál idei programja a megelőzőekkel ellentétben konkrét téma köré szerveződik, aminek a tervezett hívószava:

Hello Wood calling heroes, azaz a Hello Wood hívja hőseit.



A programot olyan kulcsszavak mentén szeretnénk kialakítani, mint a szociális érzékenység, a közösség és egyén viszonya, az egyéni szerepvállalás, a felelősségmegosztás fontossága, a közösség ereje. Hirdetni szeretnénk a tett, a megtörténés, a valóra válás lehetőségét és jelentőségét, illetve a közösen végzett munka erejét, értékét, egymás megismerését és megértését, a teremtés katartikus tapasztalatát. Ezen túl a kísérletezésre, illetve arra a bátorságra szeretnénk felkérni vagy ösztönözni a résztvevőket mely az új utakon való elindulásra, az ismeretlennel való szembenézésre inspirál, vállalva ennek minden kockázatát.

A 2012-es alkotótábor új tartalommal gazdagodik. Az installációk, az alkotások létrehozása és a közösségteremtés élménye mellett, a másik iránt vállalt felelősség, még ha közvetett módon is, de a fesztivál valós részévé, igazi tartalmává válik. A tervezett installációk ugyanis, meghagyva természetesen minden teret és alkotói szabadságot, konkrétan meghatározott igények beteljesítésére, megvalósítására jönnek létre. A tervezett installációk olyan közösségek, marginalizált vagy speciális csoportok számára készülnek, akiknek igényeire, hitünk szerint, az alkotó tábor eszközeivel, léptékével, szaktudásával és innovatív szemléletmódjával képesek vagyunk helyes, indokolt és a környezetbe illeszthető, korrekt választ vagy megoldást adni.

Az idei Hello Wood projekt előkészítésébe a multidiszciplináris tervezői és művész csapat mellett olyan civil szervezeteket, intézményeket vonunk be, melyek sok éves tapasztalataik alapján képesek rámutatni azokra a csoportokra, ahol fogadókészség, akarat és szükség van a fesztivál által létrehozható alkotásokra, installációkra. A civil szervezetek segítségével az előkészítő munka során szeretnénk kiválasztani azt a maximum 5 helyszínt, illetve csoportot vagy közösséget, akik elképzeléseiket és vágyaikat oly módon képesek megfogalmazni, hogy azokra az alkotó tábor által biztosított keretek között a lehető legtökéletesebb választ, megoldást legyünk képesek nyújtani.

A projekthelyszínek kiválasztása és véglegesítése után elkezdődik egy kommunikáció a kiválasztott csoportok, illetve a résztvevő alkotók és szervezők között, ami során a megfogalmazott igényeket, vágyakat tovább pontosítva kialakul a tervezett installáció vagy beavatkozás több részlete, léptéke, helye, funkciója stb... A személyes kapcsolat ezt követően az alkotótábor során is fennmarad, mivel ide a kiválasztott csoportok egy-két reprezentánsa vagy a projekt helyi felelőse is meghívót kap, aki az egy hét alatt a közösségének dolgozó csapatot instruálja és abban segíti, hogy a tervezett alkotások a lehető legpontosabban illeszkedhessenek a helyi igényekhez, ezáltal befogadhatóak és elfogadhatóak maradhassanak.

Az alkotótábor további workshopjait lazán e folyamat köré szeretnénk szőni, a filmes, tipográfiai (grafikai), színházi és irodalmi workshopoknak a saját eszközeikkel e folyamatra kell rácsatlakozniuk. Hangsúlyozottan nem alárendelt viszony ez, hanem mellérendelt, ami nem akar a művészi szabadság útjába állni, pusztán lehetséges irányokat kíván vázolni, javasolni. Éppen ezért a tervezett workshopoknak már az első kapcsolatfelvétel pillanatában részt és komoly feladatot kell vállalniuk, mind az előkészítés, mind pedig az oda tervezett installációk és további műalkotások életrehívásában. Cél, hogy amennyiben ez lehetséges, a felsorolt workshopok valamilyen módon kötődjenek egy-egy helyszínhez és témához, valamint hogy a helyszíni jelenlét sokszínűségének és komplexitásának létrejöttét garantálják jelenlétükkel.

A workshopot, mint egyfajta műhelymunkát képzeljük el a teljes folyamaton belül, ennek minden előnyével együtt. Az alkotótáborban ugyanis olyan ideális feltételeket tudunk teremteni melyek egyrészt alkalmasak a nyugodt és rendezett munkavégzésre, biztosítva a szükséges infrastruktúrát ellátást, alapanyagokat. De ezen túl arra is ideális körülményeket teremt, hogy az egyes szakterületek megismerjék egymás munkáját, hogy a társszakmák felfedezhessenek olyan együttállásokat mely közös munkához, gondolkodáshoz vezetnek. Találkozhatnak a célcsoport tagjaival, megismerhetik és beépíthetik azok konkrét igényeit és észrevételeit az alkotás folyamatába. Találkozhatnak civil szervezetekkel, akik további lehetőségeket tárhatnak fel az alkotók előtt, hogy tudásukat hol, hogyan és milyen módon kamatoztathatnák a jövőben, illetve hol találhatnak további olyan csoportokat vagy közösségeket aki nyitottak, befogadók és szükségük lenne hasonló együttműködésre, segítségre, beavatkozásra.

A workshop zárását követően a kész alkotások végleges helyükre kerülnek. Az elkészült installációkat viszont nem egyszerűen a helyszínre szállítjuk, hanem azok megérkezése és helyszínre illesztése, illetve ezzel párhuzamosan a közösség számára történő bemutatása szervezett módon, egy előre kitalált dramaturgia szerint fog lezajlani. Ezt szintén a helyi közösség előzetesen feltérképezett elképzelései és igényei valamint a táborban részt vevő reprezentánsok folyamatos útmutatása mentén tervezzük majd meg. A konkrét helyszínekre nem szükséges, hogy a teljes, 100-150 fős Hello Wood csapat leérkezzen (bár ennek sincs semmi akadálya), hanem ebben főleg a kivitelező csapat és a dramaturgiát megvalósító stáb, illetve az adott helyszínre dolgozó további csapatok vennének részt. A csapat helyszíni jelenlétét 2 naposra tervezzük, ezalatt történik meg az installálás és a bemutató, amit egy megtervezett előadás, vetítés követ. Ezután az alkotók megvendégelik a közösséget, fogadva az észrevételeket és kritikákat.

A tervezett folyamat önmagában egy kísérlet. Kísérlet a résztvevő hallgatók számára, hogy képeseke az egyéni felelősség terhével bírni és annak lehetőségével élni. Képeseke olyan műalkotásokat, olyan önmagában meghatározott esztétikai tartalommal bíró installációkat létrehozni, amik ezen túlmenően is képesek valamilyen feladatot betölteni, egy célt szolgálni. Kísérlet valamennyi résztvevő számára, hogy képesek vagyunke közösséget teremteni, társszakmák bevonásával a táboron belül az oly szokszor hangoztatott és papíron jól ismert multidiszciplinásis alkotási folyamatot megvalósítani. Képeseke befogadni és elfogadni más társadalmi csoportok jelenlétét, illetve képeseke feldolgozni vagy megismerni ezen közösségek kérdéseit, igényeit és problémáit.

Mindezek együtt komoly kihívást jelentenek egy fiatal alkotó számára, ám a feladat sikeres teljesítése valóban újraértelmezheti vagy legalábbis teljesen új tartalmakkal gazdagíthatja a résztvevők szakmájukról, munkáról, közösségről és a társadalmi szerepvállalásról alkotott képét.

Éppen ezért:

A Hello Wood 2012-ben hősöket vár az alkotóhétre.
Olyan elkötelezett és tenni akaró építészeket, művészeket, designereket, alkotókat, akik erőt és akarást éreznek a fenti célok megformálására, kommunikálására és valóra váltására. Olyan alkotókat, akik saját eszközeikkel képesek a megfogalmazott vágyakat, víziókat, álmokat megvalósítani, formába önteni és teljesíteni.
Ma a közös munka, a tenni akarás, a tettrekészség, az egymásra figyelés olyan erények, melyek birtoklása vagy megszerzése önmagában hatalmas lépés, ha úgy tetszik, valódi hőstett!


Budapest, 2012 január